Hatékony megoldások az emberekért és a környezetért

Integritást sértő eseményre való figyelmeztetés politika

A jelenlegi politika meghatározza, hogy a TeraPlast S.A. miként fogadja, dolgozza fel, vizsgálja ki és oldja meg a feddhetetlenség normáinak, elveinek, értékeinek vagy magatartásának megsértésével kapcsolatos bejelentéseket, a hazai és az európai jogszabályoknak, valamint a vállalat etikai és magatartási kódexének, eljárásrendjének megfelelően.

Az integritást sértő eseményre létrehozott figyelmeztető rendszerén („Whistleblowing”) keresztül a TeraPlast arra biztat mindenkit, aki szakmai érintettsége révén objektív információval rendelkezik cégünk, alkalmazottaink vagy munkatársaink törvényszegéséről, a feddhetetlenségi normák megsértéséről, hogy jelentse e szabálytalanságokat az alább elérhető ürlap kitöltésével.

A TeraPlast a törvényi előírásoknak megfelelően minden szükséges intézkedést megtesz a feltárt szabálytalanságok elemzésére és megoldására, valamint az előfordulásukat lehetővé tevő körülmények feltárására. Ez összhangban van az európai irányelvekkel és vállalatunk kezdeményezéseivel, azzal, hogy minden tevékenységünkben támogatjuk a kifogástalan etikai és szakmai magatartást, ezzel is elősegítve a fenntartható és eredményes üzleti modellt.

Szabálytalanság bejelentése – Integritási politika

    Fel akarod-e fedni a kilétedet

    Kérjük, válassza ki a jelenteni kívánt eseménynek leginkább megfelelő kategóriát:

    Az esemény leírása


    Támogató dokumentum

    Általános elvek

     

    • Bizalom

    A TeraPlast bizalmi környezetet biztosít alkalmazottai, részvényesei, ügyfelei és beszállítói számára, és arra biztatja őket, hogy jelentsék minden jogellenes, erkölcstelen vagy egyes személyek testi és szellemi épségét, valamint a vállalat presztízsét sértő cselekedetet. A vállalat körültekintően megvizsgálja a beérkezett bejelentéseket, és kérésre ésszerű időn belül visszajelzést ad a panaszosnak.

    • Tárgyilagosság

    Az integritást sértő eseményre való figyelmeztetések célja, a jogszabályok, elvek és integritási normák megsértése elleni korrekciós vagy megelőző intézkedések bevezetése. Éppen ezért javasoljuk a megfigyelt tények, cselekedetek, szavak, megfigyelhető viselkedések világos és konkrét leírását, részletezve keletkezésük körülményeit, térben és időben keretbe foglalva, megnevezve és/vagy leírva az összes személyt, akik a leírt kontextus részeseiként észre lettek véve. Amennyiben a bejelentett tény jellegéből következően, a körülményektől és a vizsgálatok menetétől függően, szükség van arra, hogy a továbbított panaszokat bizonyítani lehessen, adott esetben az illetékes hatóságoknak.

    • Jóhiszeműség

    A visszaélés gyanúját felvető bejelentéseket kivizsgálják, ami a nyomozáshoz szükséges idő és erőforrások mellett azzal a következménnyel is járhat, hogy a feltételezett elkövetőként megnevezett személyt lélektanilag megviseli az ügy. Éppen ezért a bejelentők részéről jóhiszeműséget várunk el, illetve annak a megértését, hogy a névtelenség védelme alatt tett esetleges szándékos „téves riasztások” rosszat tesznek, a jobb és biztonságosabb életbe vetett hit ellen fognak hatni.

    • Biztonság

    A bejelentő személy védettséget élvez, őt megtorlás nem érheti a figyelmezetető rendszer objektív, semleges és jóhiszemű igénybevételéért. Így tilos a vele szembeni fegyelmi eljárás, a diszkriminatív bánásmód vagy egyéb intézkedés, mint például az elbocsátás, áthelyezés, a juttatások csökkentése vagy visszavonása, az előléptetés vagy a képzéshez való hozzáférés megtagadása, az együttműködés megszüntetése, a fenyegetés, a vádemelés vagy egyéb, akár a családját is érintő szankció. Ha a bejelentőn vagy bármelyik családtagja biztonsága veszélybe kerül, kötelező módon védelmi intézkedéskere jogosult.

    • Diszkréció

    A kijelölt integritási megbízott, a vállalati feddhetetlenségi bizottság vagy bármely más, a probléma megoldására kijelölt szervezet nem fedheti fel sem a bejelentő, sem pedig az érintett személyek vagy a vizsgálatba bevont más személyek kilétét. Olyan információkat is titokban kell tartaniuk, amiből kiderülne az érintettek személyazonossága. Ezek az adatok csak akkor hozhatók nyilvánosságra, ha az érintettek hozzájárulásukat adják. A beérkező dokumentumok iratkezelése, a kapott információk megőrzése és feldolgozása zártkörűen történik, hogy illetéktelen személyek nem férjenek hozzá a védett adatokhoz, információkhoz, a bejelentő és a jelentésben említett emberek személyazonosságához.

    Terminológia

    integritást sértő eseményre való figyelmeztetés – a munkavállalókat, részvényeseket, ügyfeleket, beszállítókat és tágabb értelemben a gazdasági és társadalmi környezetet érintő jogsértések, mulasztások, szabálytalanságok vagy cselekedetek bejelentése.

    integritást sértő esemény gyanúját bejelentő személy (bejelentő) – az a természetes személy, aki szakmai környezetben jogszabálysértésekről tudomást szerez, és ezt bejelenti vagy nyilvánosságra hozza.

    érintett személy – a jelentésben vagy nyilvánosan megnevezett természetes vagy jogi személy, akinek a jogszabálysértést tulajdonítják, illetve az, akivel a bepanaszolt személy kapcsolatban áll;

    bejelentés – szóbeli vagy írásbeli közlés bármely jogszabálysértő cselekményről, névvel vagy névtelenül is megtehető

    megtorlás – bármely olyan közvetlen vagy közvetett cselekmény, illetve mulasztás, am

    Az alábbi cselekménytípusok:

    • összeférhetetlenségi cselekmények/ intézkedések
    • korrupciós vagy csalásgyanús cselekmények/ intézkedések
    • vesztegetés
    • az emberi jogokat sértő cselekmények (pl. diszkrimináció, rasszizmus, zaklatás)
    • munkajogot sértő cselekmények (pl. kényszermunka, gyermekmunka)
    • a magánélet és a személyes adatok védelmét sértő cselekmények
    • a vállalati szabályzatok, eljárások és előírások súlyos megsértése
    • a vállalat etikai és magatartási kódexének megsértésére irányuló cselekmények
    • egy/több munkavállaló biztonságát veszélyeztető cselekmények
    • környezetre káros cselekmények/ intézkedések

    * A vállalat által kínált termékekkel és szolgáltatásokkal kapcsolatos vásárlói panaszok nem képezik a feddhetetlenségi figyelmeztetés tárgyát. Ezeket a reclamatii@teraplast.ro címre lehet címezni

      1. Posta küldemény az Integritási Bizottság címére: Parc Industrial TeraPlast
        Székhely: Sat Sărățel (Szeretfalva), Comuna Șieu-Măgheruș (Sajómagyarós község), DN 15A, km 45+500, Cod. 427301, Jud. Bistriţa-Năsăud (Beszterce-Naszód megye), Románia
      2. Integritást sértő eseményt bejelentő űrlap, amely névtelenül is használható;
      3. E-mail:  whistleblowing@teraplast.ro ; avertizareintegritate@teraplast.ro
      4. Telefonon, a 0040752314142 telefonszámra
      5. Panaszdobozok

      E csatornák mindegyike kizárólag az integritást sértő események bejelentését fogadja, és minden nap 0-24 órában elérhetőek, kivéve a mobiltelefonvonalat, amely munkanapokon 8 és 17 óra között hívható, de a hangpostája bárrmikor elérhető.

    1.  

    A jelentéseket a vállalat vezetése által kijelölt integritási megbízott veszi át és dolgozza fel, aki biztosítja a hozzájutott információk bizalmas kezelését. Elemzi, értékeli a beérkezett jelentéseket, figyelemmel kíséri a vizsgálati eljárásokat és azok eredményeit, és havi jelentést küld a vállalat vezetőségének, viszont a visszaélést bejelentő személyek kilétét nem fedi fel (ha ebben állapodtak meg).

    Lényeges vagy súlyos tények bejelentése esetén az integritási megbízott a bejelentés kézhezvételét követően a lehető legrövidebb időn belül értesíti a vállalati integritási bizottságot és a cég vezetőségét. Ha a helyzet az illetékes állami hatóságok bevonását igényli, az integritási megbízott a jogszabályoknak megfelelően rendelkezésre bocsátja a vizsgálat lefolytatásához szükséges információkat.

    A beérkezett figyelmeztetéseket követően, azok súlyosságától függően, az integritási megbízott kéri a vállalati integritási bizottság támogatását, amelyben részt kell venniük legalább a jogi és a munkajogi osztály, valamint az integrált irányítási rendszer képviselőinek.

    A feddhetetlenségi bizottság elemzi az esetet és belső vizsgálatot indít, amelyben adott esetben a cég más dolgozói is részt vehetnek. Ha a bejelentett cselekmény súlyos, a feddhetetlenségi bizottság kérheti az illetékes hatóságok támogatását. További információkat kérhetnek a visszaélést bejelentő személyektől, akiknek a személyazonosságuk ismert, és/vagy azoktól a személyektől, akik érintettek vagy feltételezhetően közük lehet a bejelentett cselekményhez. A vizsgálatok az érintett jogainak tiszteletben tartásával zajlanak, a törvényeknek megfelelően.

    A bejelentő írásbeli kérésére visszajelzést kaphat az eredményről az irat érkeztetéstől számított 3 hónapon belül, illetve a vizsgálat befejezése után.

    A kapott figyelmeztetéseket követően az integritási felelős súlyosságuktól függően kéri a belső integritási bizottság támogatását, amely legalább a jogi területek, a munkajog, az integrált irányítási rendszerek szakembereit tartalmazza.

    Az integritási bizottság felülvizsgálja az ügyet és belső vizsgálatot indít, amelyben adott esetben a vállalat más alkalmazottai is részt vehetnek. Ha a bejelentett cselekmény súlyosnak bizonyul, az integritási tanács kérheti az illetékes hatóságok támogatását. Ezek további információkat kérhetnek azoktól az integritást sértő eseményeket bejelentőktől, akiknek a személyazonossága ismert, és/vagy olyan személyektől, akik kapcsolatban állnak vagy gyaníthatóan kapcsolatban állnak a bejelentett cselekmény elkövetésével. A vizsgálatok az érintett személy törvény által szabályozott jogainak betartásával lesznek végrehajtva.

    Az integritást sértő eseményeket bejelentő személy írásbeli kérelmére a bejelentés napjától vagy a vizsgálat befejezésétől számított 3 hónapon belül visszajelzést kaphat a bejelentett cselekményre vonatkozó határozat tekintetében.